20 év a földfelszín alatt – A Gortani Expedíció
Húsz éve, hogy magyar barlangkutatók rendszeresen felkeresik az olaszországi Canin-plató tömbjében elhelyezkedô Michele Gortani-barlangrendszert. Kutatóexpedícióikkal folyamatosan tárják fel az addig ismeretlen járatokat, hogy a barlang több kilóméteres járatrendszerét újabbakkal növelhessék. A barlang ismert hossza a kezdeti 13 kilóméterrôl a kutatások eredményeként 43 km-re növekedett és ebben jelentős szerepet játszott a magyarok által feltárt 21 kilóméter. Míg hazánkban az új járatok feltárása elsősorban a törmelék eltávolításából áll, addig itt a kutatóknak a kürtők és vizszintes járatok labirintusában kellett megbírkózniuk a mászás jelentette nehézségekkel, a nedves, sáros, csúszós barlangi környezetben, sokszor folyamtosan, akár heteket is a földfelszín alatt töltve. Az újabb járatok felfedezésének és dokumentálásának egyik kulcsa, az a korábban magyarok által még nem alkalmazott mászótechnika volt, mellyel méterről-méterre haladva, hódították meg azt a 200 méteres kürtôt, mely újabb járatrendszer megismeréséhez vezetett. A barlangkutatók a mélybe magukkal vitt fúrókkal rögzítették a kürtők falába a köteleket és haladtak felfelé. A teljes kürtő kimászása összesen 3 év expedícióinak eredménye volt, miközben az új mászótechnika alkalmazását folyamatosan tökéletesítette a Börcsök Péter vezette kutatócsoport. Az expedíciókon eddig összesen 175 ember vett részt az elmúlt 20 év alatt. A megújuló önerős expedíciók és az elért eredmények bizonyítják, hogy magyar barlangkutatók is képesek nemzetközi összehasonlításban is elmismerésre méltó eredményt elérni. A kutatás még nem zárult le, kis szerencsével, akár Olaszország leghosszabb járatrendszere válhat a Gortani-barlangból, mely magyarok nevéhez fűzdik!
Magyar dinoszauruszok nyomában
Az őslénytan manapság igen sokat népszerűsített területe a mezozoikum (földtörténeti középkor) gerinceseinek kutatása. A világon állítólag a második legismertebb szó a "dinoszaurusz". A dinoszauruszok mellett sok más, a földtörténeti középkorban élt élőlény nevével találkozhatunk ismeretterjesztő filmekben, könyvesboltok polcain, vagy hollywoodi filmekben. A legtöbben a paleontológusokat (az egykori élet kutatóit) vadregényes tájakon, sivatagokban terepjáróval bóklászó kalandornak képzelik el. Kevesen gondolnák, hogy nem kell egzotikus országokba utazni ahhoz, hogy az ember nagyszerű, különleges ősmaradványokra bukkanjon. Hazánk igen gazdag ősmaradványokban. Azonban a mezozoikumból főként tengeri üledékek, így tengeri élőlények fosszíliái ismertek Magyarországról, a mezozoos szárazföldi élővilágnak nagyon kevés nyoma maradt.
A 2000-ben felfedezett és azóta rendszeresen kutatott késő-kréta korú iharkúti (Bakony) ősgerinces lelőhely az első a mai Magyarország területén, ahonnan szisztematikus ásatások révén egy gazdag, a földtörténeti középkorból származó gerinces faunát ismertünk meg. Mára számos csontváz és több ezer izolált csontlelet került elő, melyek több mint 30 különböző gerinces fajt reprezentálnak a halaktól a dinoszauruszokon át egészen a madarakig. A nemzetközi szinten is jelentős bakonyi gerinces lelőhely egyik különlegessége, hogy néhány millió évvel idősebb a többi, késő-kréta korú európai gerinces lelőhelynél, így olyan időintervallumot képvisel, mely a szárazföldi gerincesek szempontjából Európában eddig jószerivel ismeretlen volt. A kutatás vezetője Ősi Attila palontológus a Magyar Tudományos Akadémia lendületprgramjának tagja több eddig ismeretlen fajt írt le a lelőhelyről, melyek révén méltán vált világhírűvé a lelőhely!
