Támogassa munkánkat!

A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány munkáját különböző eszközökkel és formában évek óta sokan segítik. Ennek szeretnénk a jövőben egységes keretet adni, egyben saját eszközeinkkel megköszönni támogatóink segítségét. Útjára indítjuk támogatási program3unkat, melyhez akár Ön is csatlakozhat!

Ennek keretében Ön eldöntheti, hogy milyen mértékben és formában kívánja támogatni munkánkat. Amennyiben kívánja, megjelölheti azt is, hogy az Ön által nyújtott támogatást melyik célkitűzésünk megvalósítására fordítsuk. Az alapítványunkat támogatóknak a támogatás mértékétől függően kedvezménycsomagokat állítottunk össze köszönetünk jeléül.  


Támogatói fokozatok

Támogatói kedvezményekBronzEzüstAranyMecénás
Támogató nevének és támogatói fokozatának megjelenítése 1 éven át honlapunkon és évente egy alkalommal A Földgömb magazinban
Elektronikus hírlevél az alapítvány eseményeiről, rendezvényeiről
Meghívó a Felfedezők Napja támogatói rendezvényére  
Oklevél a támogató részére  
Évente egy alkalommal páros múzeumi belépőjegy egy különleges kiállításra/programra  
A Földgömb Atacama Klímamonitoring Expedíció tagjai által dedikált póló    
Meghívó két fő részére az alapítvány támogatói rendezvényére (vendéglátással), melyet évente rendezünk meg    
Külön egyeztetés alapján megörökítjük nevét valamely projektünk, expedíciónk keretén belül      
  • Bronz fokozatú támogatás: 2500 Ft-tól
  • Ezüst fokozatú támogatás: 30 000 Ft-tól
  • Arany fokozatú támogatás: 250 000 Ft-tól
  • Mecénás fokozatú támogatás: 1 000 000 Ft-tól


Pénzbeni támogatás

Ha csatlakozni szeretne támogatóinkhoz 30 000 Ft-ig egyszerűen megteheti azt akár A Földgömb magazin előfizetése megvásárlásakor. Ez esetben a támogatás összegét az előfizetési díjon felül, azzal egy időben tudja kifizetni az Ön által választott fizetési módon – akár bankkártyával is. Ezzel Ön támogatói előfizetést vásárol, melyről a kiadó számlát állít ki Önnek. Az előfizetési díjon felüli összeget A Földgömb kiadója ezt követően átutalja az alapítványnak. Amennyiben közvetlenül az alapítványnak kívánja a támogatást fizetni, legegyszerűbben átutalással teheti ezt meg az alábbi számlaszámra. Amennyiben készpénzátutalási megbízáson (sárga csekk), vagy készpénzben szeretné a támogatást kifizetni kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az info (kukac) expedicio.eu email címen!

Számlaszámunk: Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány, MAGNET Bank – 16200120-18539680

A támogatás összegéről, amennyiben azt közvetlenül az alapítvány számlájára fizeti be, támogatási igazolást állítunk ki, melyet a cégek a hatályos adójogszabályoknak megfelelően levonhatnak az adóalapjukból.


Természetbeni támogatás

Programjaink megvalósításához, eszközökre, felszerelésre is szükségünk van. Amennyiben Ön természetben kívánja támogatni a munkánkat erre is lehetősége van. Ez esetben kérem keresse alapítványunkat az info (kukac) expedicio.eu email címen! Természetbeni támogatás esetében Ön a támogatás mértékének megfelelően ugyanúgy élvezheti támogatóinak nyújtott kedvezményeinket, számukra szervezett programjainkat.


Személyi jövedelemadó – 1%

Külön anyagi áldozat nélkül is támogathatja munkánkat személyi jövedelemadója 1%-ával! Ehhez nem kell mást tennie, mint SZJA adóbevallása alkalmával a civil szervezetek részére felajánlott 1%-ról rendelkező nyomtatvány megfelelő rovataiban feltünteti alapítványunk nevét és adószámát: Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány, adószámunk: 18200267-1-42. Alapítványunk a NAV által átutalt 1%-okból befolyó célszerinti támogatásokat tehetséggondozásra, kutatóexpedíciók támogatására, kutatásra és ismeretterjesztésre fordítja.

Az 1%-okból befolyt támogatás összege és felhasználása

  • 2021: 197 547 Ft – Felfedezők Napja 2021, Zöldgömb Fesztivál 2021 – online előadássorozat megvalósítása 
  • 2020:   62 692 Ft – Zöldgömb Fesztivál 2020, Karanténkiadás – ismeretterjesztő előadássorozat
  • 2019: 143 803 Ft – Magyar Száraz-Andok Kutatási Program 2020 évi expedíció
  • 2018: 136 235 Ft – Zöldgömb Fesztivál 2018 – fenntarthatósági, környezetvédelmi ismeretterjesztő rendezvény
  • 2017: 177 790 Ft – Magyar Száraz-Andok Kutatási Program 2018 évi expedíció
  • 2016: 118 222 Ft – Felfedezők Napja 2017 – ismeretterjesztő gyermekprogramok megvalósítása
  • 2015: 141 738 Ft – Magyar Száraz-Andok Kutatási Program 2016 évi expedíció
  • 2014: 120 000 Ft – Felfedezők Napja 2015  gyermekprogramok megvalósítása
  • 2013: 101 000 Ft – Magyar Száraz-Andok Kutatási Program 2014 évi expedíció
  • 2012: 67 600 Ft – Felfedezők Napja 2013 – ismeretterjesztő gyermekprogramok megvalósítása

Támogatói programjainkról és a kedvezményekről az info (kukac) expedicio.eu email címen szívesen adunk további felvilágosítást.
A legkisebb segítség is sokat jelent számunkra! Köszönjük, hogy támogatja A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány munkáját!

 

Támogatóink

Mecénás fokozatú támogató: Dr. Áder János köztársasági elnök

Arany fokozatú támogató: Eupolisz Utazási Iroda, Fenix Eastern Europe GmbH, Dr. Horváth Attila, Dr. Kerék Viktória–Enrique Carrasco san Martín, STA Travel Kft.

Ezüst fokozatú támogató: Apáti Ágnes (Budapest), Bakonyi István (Sárbogárd), Balogi Tamás (Székesfehérvár), Bersek Környezetvédelmi Kft. (Esztergom), Energo Plusz Kft. (Eger), Dr. Gálhidy László (Budapest), Dr. Gedeon Tamás (Sződliget), Haász Anikó (Felsődobos), Korcsmáros Zoltán (Várgesztes), Köteles Géza (Szentes), Kucsera Emil (Pécs), Jankó Ferenc (Sopron), Jákói Balázs (Budapest), Jávor Benedek (Budapest), Kádár Éva (Eger), Kálovics Ferenc, Kérfalusi Attila (Pécel), Köteles Károlyné (Szentes), Markó Roland (Budapest), Molina Csaba Maximilián (Biatorbágy), Pető Ákos (Piliscsaba), Rideg Richárd (Budapest), L.P. (Budakeszi), Ruff Gábor (Hamden, Connecticut, USA), Szabó Gál András (Budapest), Szatmári Trio Kft. 

Bronz fokozatú támogatók: Ács Sándor (Szentendre), Agenda Consulting Kft. (Budaörs), Ágoston Barbara (Székesfehérvár), Albert Tibor (Kőszeg), Alexa Mercédesz (Nagykanizsa), Aliné Csereháti Erika (Budapest), dr. Almási Attila (Pécs), Andó Karolina (Budapest), András Loczka (Solymár), Angyal Balázs (Tata), Angyaláti Enikő (Tapolca), Antal Daniel (Budapest), Antoni Ilona (Budapest), Ányosné Schiefer Katalin (Pálfa), Apáthy János (Tardos), Dr. Árvai Csaba (Kecskemét), Árvay Kriszti (Budapest), Draskovits Ildikó (Budakalász), Auer Jolán (Budapest), Auguszt József (Budapest), Ay Zoltán Nándor (Piliscsaba), Babinszki Edit (Nagymaros), Bácskainé Ferentzi Anna (Tököl), Bácskainé Dr. Pristyák Erika (Nyíregyháza), Dr. Bagi Éva Eszter (Dunakeszi), Bagi István (Taksony), Bagoly Tamás (Pomáz), Bajkó Nándor (Pilisborosjenő), Bakay Tóth Bálint (Budapest), Bakos Béla (Budapest), Bakos Enikő (Budapest), Balahó János (Budapest), Balázs György (Budapest), Balázs Helga (Bonyhád), Balázs Tiborné (Hevesvezekény), Dr. Balczó Márton (Budakeszi), Bali Andrea (Budapest), Dr. Bálint Adrienn (Inárcs), Balla Ágnes (Szekszárd), Báló István (Apátfalva), Baló Renáta (Solymár), Balog István (Kiskunmajsa), Dr.Balogh Edina (Kaposvár), Dr. Balogh Nándor (Pilisszentkereszt), Balogh Péter (Budapest), Bánfalvi Antal (Szentendre), Bánfi Károly (Helvécia), Bánhegyi Attila (Budapest), Bánhidi Norbert (Kecskemét), Bánó Soma (Budapest), Bányóczki Marianna (Székesfehérvár), Barabás László (Budapest), Bárány Benedek (Budapest), Baranyainé Fekete Judit (Kiskőrös), Baranyi Petra (Bátonyterenye), Baráth Tibor (Budapest), Bárdi Péter János (Budpest), Bárdiné Székely Zsuzsa (Budapest), Bárdosi Ádám (Diósd), Bárdossy Anna (Budapest), Barta József (Budapest), Barta Zsombor (Budapest), Bártfai János (Tótvázsony), Basa József (Gyál), Baukó Ferenc (Lakitelek), Baukó Péter (Mezőtúr), Bebők Gábor (Budapest), Békési Dóra (Pomáz), Beleznay Ferenc (Göd), Bellosevich Miklósné (Budapest), Bence Zsófi Anna (Martonvásár), dr. Berczeli Sándor (Esztergom), Dr. Bérczi Alajos (Szeged), Bérczi Balázs (Szigethalom), Dr. Bérczi Ildikó (Mátészalka), Berecz Péter (Debrecen), Dr. Béres András (Nagyatád), Bergendi Péter (Tatabánya), Dr. Berke Szilárd (Kaposvár), Dr. Berta Gyula (Kaposvár), Berta Katalin (Veresegyház), Besey László (Esztergom), Biró László (Budapest), Bíró Mária (Budapest), Bittmann Péter (Budapest), Bittsánszky Dániel (Budapest), Bódis László (Budapest), Bogdán Eleonóra (Budapest), Bogdán Orsolya (Füzesabony), Bognár Ágnes (Vértessomló), Bognár Béla (Budapest), Bogyótorna Kft. (Balatonederics), Bóla József (Gárdony), Boldizsár Zoltán (Budapest), Boncz Jenő (Tárnok), Borbásné Rostás Anikó (Jászapáti), Borbély Árpád (Budapest), Borbély-Németh Orsolya (Páty), Borbíró András (Budapest), Borbola István György (Békéscsaba), Bordás Nóra (Debrecen), Boros Éva (Budapest), Borsody Gergő (Budapest), Borsody Gergő (Erdőkertes), Borsos Consulting Kft. (Budapest), Borsos-Szabó Tamás (Budapest), Borzák Attila (Budapest), Bozsó Domonkos (Budapest), Bozsó Melinda (Budapest), Bozzai Krisztina (Budapest), Braun Csaba (Maglód), Brunda Tibor (Pásztó), Bruszt Míra Tünde (Pécs), Buczkóné Magi Irén (Hajdúnánás), Buday Tamás (Debrecen), Bukvai László (Budapest), Bunyevácz Katalin (Budapest), Bús Mária (Veszprém), Buzás-Katona Zsuzsa (Debrecen), Csajka Judit (Budapest), Csákány Anna (Győr), Csanádi Tamás (Nagykőrös), Csányi Tamás (Budapest), Csapkó Krisztina (Budapest), Csaplár Eszter (Sé), Csató Edit (Budapest), Dr. Csavajda Péter (Ballószög), Cséfalvay Diána (Békéscsaba), Cseke Gyöngyvér (Budapest), Cseke Margit (Budapest), Csenki Ferenc (Érd), Csenki Nándor (Budapest), Csere Dávid (Székesfehérvár), Csermelyi József (Budapest), Csernitzky Károly (Budapest), Csík Róbert (Budaörs), Csillag László (Nagymaros), Csillag Zsófia (Verőce), Csizér Márton (Budapest), Csodavár Tanodú Nonprofit Kft. (Szombathely), Csonka Katalin (Budapest), dr. Csoó Annamária (Dabas), Csordás Gergő (Budapest), Csorna Lászlóné (Székesfehérvár), Csurgó Gergely (Nagyvázsony), Csutka Éva (Budapest), Czajlik András (Budapest), Czajlik Zoltán (Páty), Czeferner Balázs (Győr), Czéh László (Ostoros), Czelnai Levente (Budapest), Czenki Zsuzsanna (Szombathely), Czerman Olivér (Martonvásár), Czibik Eszter (Szombathely), Czigány Zsuzsanna (Budapest), Czinder Judit, Czitán Gábor (Solymár), Czövek András (Piliscsaba), Czuppon Tamás (Mosonmagyaróvár), Dániel Dombi (Mezőberény), Dr. Dankó Gy. Gergely (Budapest), Darabi-Ast Hajnalka (Budapest), Daróczi Anna (Budapest), Daruka Béla (Százhalombatta), Darvas Kata (Budapest), Deák Ádám (Debrecen), Deákné Adamik Borbála (Székesfehérvár), Deákné Fekécs Mária (Szeged), Deményné Lehel Zsuzsa (Budapest), Demeter Péter (Budapest), Demjén Norbert (Budapest), Dénes Zoltán (Kaskantyú), Dér Viktória (Remeteszőlős), Dezső János (Budapest), Diósi Gyula (Keszthely), Diószegi Kata (Márianosztra), Dippold Márton (Zalaegerszeg), Divák Ádám (Budapest), Dobesch Márta (Győr), Dobrik Georgina (Budapest), Dóczi Brigitta (Budapest), Dohanics Pál (Budapest), Dolovai László (Halásztelek), Dombai Zsolt (Budapest), Dombi Anna (Székesfehérvár), Domokos Bálint (Debrecen), Domokos Lili (Budapest), Domonkos Klára (Budapest), Dormán Bertalan (Piliscsaba), Dorogi Zoltán (Nyírmártonfalva), Dózsakerti Egészség Gyógyszertár Kft. (Tatabánya), Drobina Zsolt (Érd), DS Budapest Kft. (Budapest), Ébert Péter (Budapest), Dr. Edelényi Erzsébet (Sopron), Egey Emese (Érd), Egri Mátyás (Nagykovácsi), Egry Krisztián (Budapest), Egyed Balázs (Fertőrákos), Eklics Hunor (Pázmándfalu), Elbakour Bernard André (Szolnok), Elek Tamás (Bekecs), Elischer Krisztina (Szentendre), Endrédy Anikó (Csömör), Energo Plusz Kft. (Eger), Erdei Imre (Budapest), Erika Hobotné Molnár (Budapest), dr. Erős Gábor (Budapest), Errejó Kft. (Lakitelek), Eszter Kovács Hum (Gyönk), F. Kovács Árpád (Budapest), F. Kusztor Adél (Dunakeszi), Falvayné Sisak Ágnes (Vác), Farkas Márton Pál (Budapest), Farkas Pál (Budapest), Fazekas Borbála (Debrecen), Fazekas Roland (Hatvan), Féderer Csaba (Monor), Dr Fehér Andrea (Budapest), Fehér Gergely (Érd), Fehér Krisztina (Budapest), Fejér Ákos (Gyergyószentmiklós), Fejes Erzsébet (Szeged), Fekete Gabriella (Klárafalva), Fekete István (Budapest), Fekete István (Kismaros), Fekete János Róbert (Budapest), Fekete Katalin (Budapest), Dr. Fekete Zita (Debrecen), Feketéné Cseh Fruzsina (Budapest), Fenyvesi Mária (Vezseny), Ferenczy Gábor (Debrecen), File István (Szigliget), Fitt Andrea (Bóly), Flying Vision Kft. (Solymár), Fodor Előd (Budapest), Fodor Éva (Abony), Fodor Klára (Remeteszőlős), Fogaras Csaba (Pécs), Fok Zoltán (Budapest), Földi János (Budapest), Forrás Dávid (Budapest), Fruzsina Koch (Sóskút), Fügedi Réka Barbara (Mezőkövesd), Füle Zsombor István (Budapest), Fülöp Gabriella (Budapest), Fülöp Ildikó (Budapest), Fülöp Katalin (Bóly), Funk Dávid (Budapest), Fürész Andrea (Budapest), Füzi Imola / Láger László (Inlăceni), Gadácsi János (Péteri), Gágyor Györgyi (Budakeszi), Gál Zsombor (Székesfehérvár), Gallo Gyula (Budapest), Ganzer Gábor (Budapest), Gárvány Hajnalka (Győr), Gátszegi Marianna (Kaposvár), Gazdag Zoltán (Budapest), dr. Gedeon János (Tiszadada), Dr. Gedeon Tamás (Sződliget), Gedeonné Németh Gabriella (Budapest), Gelley Farkas (Budapest), Gelleyné Horváth Judit (Budapest), Georgi Zoltán (Lajosmizse), Gerencsér Balázs (Budapest), Gergely Ángyán (Budapest), Godó Gábor (Budapest), Gollnhofer Gábor (Székesfehérvár), Gombosné Idei Anikó (Budapest), Gonda Péter Pál (Göd), Gönczi Erzsébet (Kömlőd), Gulyás Attila (Budapest), Dr. Gulyás Dávid (Budapest), dr. Gulyás Erika (Budapest), Gulyás István (Budapest), Gyenes-Eckbauer Miklós (Battonya), Gyepesi-Deák Erika (Marosvásárhely), Győre Henriette (Szakony), Győrffy Ildikó (Dunakeszi), Györffy Márton (Budapest), Gyuk Péter (Szombathely), Gyurina Tamás (Vác), Dr. Hadlaczki Éva (Zalaegerszeg), Hadnagy József (Solymár), Hagyó Hajnalka (Paks), Hajdu Attila (Budapest), Hajdú Dániel (Eger), Hajduné Rajki Erika (Budapest), Hajma Ágnes (Budapest), Hajma Zsuzsanna (Székesfehérvár), Dr. Hajnal Gábor (Bénye), Dr. Hajnal Miklós Pál (Budapest), Hajnalka Zsolt (Budapest), Halics Péter (Budapest), Halmos Gergely Zsolt (Nemesvámos), Hámos Gábor (Pécs), Haraszti Ákos (Budapest), Harman-Tóth Erzsébet (Budapest), Hárshegyi Elek (Budapest), Havasi Zoltánné (Szentendre), Hayth Péter (Budapest), Hefner Róbert (Baja), Hegedűs Bernadett (Mátranovák), Hegedüs Imre (Budapest), Hegedüs Panna Ágnes (Budapest), Hegedüs-Czifra Zsófia (Bárdudvarnok), Hegyi Balázs (Zsámbék), Héjja Anna (Budapest), Heppné Szabó Judit (Debrecen), Herczeg Klaudia (Budapest), Herczegné Kaszás Judit (Salgótarján), dr. Herke Miklós (Budapest), Hernádi Balázs (Székesfehérvár), Hidas Gábor (Budapest), Hipszki Edit (Paks), Hobot István (Budapest), Hobotné Molnár Erika (Budapest), Hoffer Ádám (Budapest), Horák János (Mohács), Horgosi Anita (Jászberény), Horváth Balázs (Celldömölk), Horváth Bence (Székesfehérvár), Horváth Ferenc (Őrbottyán), Horváth Gábor (Nagykanizsa), Horváth Géza (Zeliezovce Zselíz), Horváth Géza (Želiezovce), Horváth Gyula (Orosháza), Horváth István (Pilisjászfalu), Horváth István (Szárliget), Horváth László (Csorna), Horváth László József (Budapest), Horváth Róbert (Budapest), Horváth Tamás (Székesfehérvár), Dr. Horváthy Balázs (Győr), Dr. Horváthy Balázs (Nagyszentjános), Horváti Kata (Székesfehérvár), Hujbert Menyhért (Budapest), Dr. Huszti Zsolt (Dunaújváros), Idzig Andrea (Lajosmizse), dr. Ifju Zsanett (Vértesszőlős), Illényi Miklósné (Budapest), Inhóf Balázs (Baracs), Istók Brigitta (Budapest), István Borbola (Bekescsaba), Iván Levente (Sajóecseg), Iváncsics István (Gencsapáti), Iváncsics Pál (Budapest), Izápy Balázs (Budapest), Jablonszky László (Budapest), Jacsó Mátyás (Debrecen), Jakab és Társai Kft. (Gödöllő), Jakab Géza (Szekszárd), Jakab Gyula (Budapest), Jakab Tamás (Szeged), Jákói Balázs (Budapest), Jani Gábor (Budapest), Jánkfalvi Orsolya (Budapest), Jankovics Gábor (Szeged), Jankovicsné Veres Katalin (Szeged), Járay Dénes (Budapest), Jásdi Attila (Budapest), Jeges Helga (Pomáz), József Nikolett (Százhalombatta), Juhász Andrea (Érd), Juhász Erika (Kecskemét), Juhász József (Diósd), Juhász Péter (Budapest), Juranits Attila (Sopron), K. M. Electronic Kft. (Budapest), Kádár Éva (Eger), dr. Kádár-Somfai Katalin (Piliscsaba), Kadlicskó Krisztián (Cserszegtomaj), Kalla Bt. (Székesfehérvár), Kálmán Balázs (Budapest), Kálmán György (Lábatlan), Kálmán György (Szigetszentmiklós), Kálmán Kristóf (Budapest), Kalóné Katona Eszter (Sárbogárd), Kálovics Ferenc (Eger), Dr. Kanizsai Szilvia (Budapest), Kapi Dániel (Budapest), Dr. Kapi Zsófia (Pákozd), Kapitány Ákos (Budapest), Dr. Karafiát Katalin (Budapest), Karanyicz Erika (Szarvaskő), Karasz Ádám (Hódmezővásárhely), Kardalus János (Csíkszereda), Kardos Gabriella (Kunszentmárton), Dr. Kardos Melinda (Üröm), Kardos Tibor (Budapest), Karikó-Tóthné Puskás Gabriella (Szentes), Károssy Csaba (Velence), Karsznai Márton (Budakalász), Kaszás Péter (Verőce), Katona Dániel (Debrecen), Katona Richárd (Agyagosszergény), Katona Zsolt (Kaposvár), Kazai Zsolt (Érd), KB Audit Kft. (Budapest), Kecskés István (Komárom), Keiger Tamás (Páty), Kemény Márton (Tarján), Kepenyes János (Szarvas), Kepes Zsolt (Kóka), Keresztes András (Csíkszereda), Kerékgyártó Attila (Magyarszombatfa), Kertész Balázs (Debrecen), Kéri András (Budapest), Késmárki Mátyás (Kajászó), Késmárki Szoftverfejlesztő Kft. (Budapest), Kesmarky-Bhatnagar Klára (Szentes), Dr. Késmàrky József (Szentes), Kipke Ambrus (Üröm), Királyfalvi György (Budapest), Dr. Kis Éva (Budapest), Kis-Benedek Beáta (Verőce), Kiss Attila (Veszprém), Kiss Gergely (Hajdúsámson), Kiss Imre (Budapest), Kiss Judit (Budapest), Kiss Kálmán (Debrecen), Kiss Kata Zsófia (Budapest), Kiss Mariann (Budapest), Kiss Máté (Csömör), Dr. Kiss-Mihály Sándor (Győr), Dr. Kiss-Mihály Sándor Imre (Győr), Kiss-Simon Máté (Gödöllő), Kleineisel Viktor (Ábrahámhegy), Klubecz Anikó (Gödöllő), Kóbor Dániel (Péteri), Dr. Kocsis Dorottya (Budapest), Kocsis Zoltán (Budapest), Kocsor Sándor (Debrecen), KOEM Mélygarázs Kft. (Tatabánya), Kökény Anita (Budaoest), Kolarovszki-S. János (Budapest), Kolcsár Imre Zoltán (Szolnok), Kollár József (Debrecen), Kolok Bese (Göd), Kolok Gábor (Göd), Kolonits László (Szombathely), Kónya Márton (Budapest), Korcsmáros Zoltán (Várgesztes), Kóródy László (Nyíregyháza), Kósa Barnabás (Gödöllő), Kőszeghy Lea (Budapest), Kosztra Kerecsen (Hegykő), Köteles Géza (Szentes), Kotora Noémi (Délegyháza), Kovács Ábel (Écs), Kovács Aliz (Budapest), Kovács Andrea Pálma (Veszprém), Kovács Anita (Budapest), Kovács Árpád (Budapest), Kovács Balázs (Szombathely), Kovács Beáta (Budapest), Kovács Béla (Veszprém), Kovács Dániel (Géberjén), dr. Kovács Dóra (Miskolc), Kovács Erika (Úrhida), Kovács Eszter (Budakeszi), Kovács Hum Eszter (Budapest), Kovács Imre (Cluj-Napoca), Kovács Imre (Kolozsvár), Kovács Imre Krisztián (Budapest), Kovács Judit (Csörög), dr. Kovács László (Kaposvár), Dr. Kovács László (Pécs), Kovács Lóránt (Kecskemét), Kovács Péter (Budapest), Kovács Tibor Albin (Pusztaszer), Kovács Virág (Budapest), Kovács-Fodor Éva (Abony), Kovácsné Szabó Ágnes (Budapest), Kővári Péter (Jászberény), Kövecses Imre (Tengelic), Kövendi Dóra (Budapest), Kozma Péter (Pallag), Krenner Pál (Pomáz), Kürti Kálmán (Dunaharaszti), Lacza Zsombor (Budapest), Lacziné Jakus Eszter (Ráckeve), Laczkó Erika (Kóka), Laczkó György (Odorheiu Secuiesc), Dr. Laczkó-Dávid Balázs (Csurgó), Ladányi Lóránt (Kisgyőr), Lajos Zoltán (Veresegyház), dr. Lajos Zoltán (Veresegyház), Láng Ágnes (Szombathely), Langer István (Budapest), László Csaba (Göd), László Károly (Csíkszereda), Lauf Lászlóné (Budapest), Laura Osthoff (Paks), Lázár Angelika (Pomáz), Dr. Lázár István (Debrecen), Dr. Lazáry György (Szoymbathely), Dr. Ledermayer Ferenc (Balatonföldvár), Leelőssy Ambrus (Budapest), Légár Balázs (Budapest), Legeza Katalin (Budapest), Lehotzky Márta (Budapest), Lendvai Edit (Lakitelek), Lendvai Zsolt (Telki), Lengyel József (Szeghalom), Dr. Lente Gábor (Kővágószőlős), dr. Leskó Tamás (Budapest), Lévai Tünde (Mezőcsát), Lipovszky-Molnár Zsuzsanna (Gyöngyöstarján), Lipták Beáta (Budapest), Dr. Lizák Beáta (Budapest), Lőcseiné Fink Judit (Ecser), Lőcsei Gusztáv (Üröm), Lőcseiné Fink Judit (Üröm), Loczka András (Solymár), Loczka Lajos (Solymár), Lombos Éva (Budaörs), Lomen Erzsébet (Bénye), Lovas Gergely (Budapest), Lovász Gergő (Dunaharaszti), Lovász Piroska (Marosvásárhely), Lovászi Péter (Szeged), Luca Lukács (Kraszna), Lucza Lukács (Debrecen), Dr.Ludány Andrea (Pécs), Dr. Lupó Attila (Debrecen), Madár Otília (Madocs), Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (Budapest), Magyarfalvi Attila (Zamárdi), Májai Csaba (Csíkszereda), Majercsik Csaba (Piliscsaba), Major Levente (Abasár), Makai-Begidsán András (Budapest), Maláti István (Tengelic), Malya György (Tótkomlós), Mann Silvia (Kecskemét), Marek József (Budapest), Margit Demeczky (Edinburgh), Margit Szvacsekné Jahn (Pécs), Mariann Paholics (Szigetszentmiklós), Mark Kis (Gherla), Márkus Eszter (Budapest), Márky Gyula (Budaörs), Marofka Viktor (Budapest), Maros Rudolf (Dorog), Marosvári Zsolt (Kistarcsa), Mártha László (Budapest), Marton András (Kőszeg), Dr. Máté István Zsolt (Pécs), dr. Máté István Zsolt (Pécs), Máté István Zsolt (Pécs), Mátéfi Tibor (Balatonalmádi), Mátéfiné Stefler Mária (Balatonalmádi), Máthé Tamás (Pécs), Matisz Ferenc (Balatonudvari), Mátrai Vanda (Budapest), Matyasovszky-Németh Márton (Szombathely), Med-Kalász Bt. (Budakalász), Megyeri István (Heves), Megyeriné Kongsaysak Vanda (Romhány), Mendly Lajos (Budapest), Mester Katalin (Budapest), Mészáros Ákos (Budapest), Mészáros és Gyura Ügyvédi Iroda (Szeged), Mészáros Gyula (Akasztó),  Mészáros István (Pápa-Kéttornyúlak), Mészáros János (Budapest), Mészáros Judit (Budapest), Meszéna Tamás (Pécs), Dr. Meszlényi András (Szombathely), Mézes Balázs (Ikrény), Mihályi Elvira (Gödöllő), Mikulán Róbert (Gyula), Miletics Michelle (Győr), Milotai Klára (Vértesacsa), MindsetLab Kft (Budapest), Mintlika Gábor (Hajdúsámson), dr. Misefay Tibor (Budapest), Miskolczi Márk (Budapest), Móczár Gábor (Budakeszi), Mohácsi János (Budapest), Molnár Ábel (Szarvas), Molnár Ábel Péter (Gödöllő), Molnár András (Hajdúnánás), Molnár Andrea (Budapest), Dr. Molnár Béla (Budapest), Molnár Evelin (Budapest), Molnár Gábor (Szigetszentmiklós), dr. Molnár Jenő (Győr), Molnár Károly (Dabas), Molnár Mária (Budapest), Molnár Nóra (Újszentiván), Dr. Molnár Zoltán (Szeged), Molnár Zsuzsanna (Keszthely), Monostori Aurél (Mosonszentmiklós), Montlika Gábor (Hajdúsámson), Móró Attila (Mezőkövesd), Mozol Tamás (Budapest), Muladi Tamás (Budapest), Dr. Murányi Dávid (Budapest), Nádasdi Tamás (Tapolca), Náday Katalin (Budapest), Nádudvari István (Gyöngyöspata), Nagy Áron (Budapest), Nagy Gergő (Budapest), Nagy Gitta (Jászkisér), Nagy Gyula (Hajdúböszörmény), Nagy Ildi (Budapest), Nagy István (Tápiógyörgye), Nagy István (Zalaegerszeg), Nagy József (Balatonalmádi), Nagy Kálmán (Budapest), Nagy László (Vác), Nagy Marianna (Jánossomorja), dr. Nagy Péter (Budapest), Dr. Nagy Péter József (Gödöllő), Nagy Róbert Csaba (Eger), Nagy Sándor (Herceghalom), Dr. Nagy Szabolcs Dániel (Budapest), Nagy Tivadar (Győr), Nagy Veronika (Veszprém), Nagy Zsombor (Ásványráró), Nagy-Rébék Ferenc (Budapest), Nagy-Tóth Zoltán (Kiskunhalas), Nagyné Szabó Ildikó (Solt), Dr. Nagyné dr. Vörös Anikó (Pécs), Nagyné Werner Mária (Mohács), Nagyszeginé Dávid Gabriella (Dunavarsány), Nándori Gergely (Budapest), Neidert Ivett (Pécsvárad), Neizer Zita (Budapest), Nemes Csanád (Dorog), dr. Nemes János (Somogyszob), Németh András Dániel (Páty), Németh Balázs (Budapest), Németh Csaba (Telki), Németh Gabriella (Budapest), Németh Mária (Komárom), Dr. Németh Patrícia (Budapest), Dr. Németh Tamás (Budapest), Németh Tamás (Sopron), Németh Zoltán (Solymár), Németi László (Győr), Niczmann Gábor (Tata), Nikowitz NF Dániel (Budapest), Nimmerfroh Judit (Mende), Nimsz Csaba (Győr), Novák Attila (Budapest), Novinszki Tamás (Solymár), Nyárai Orsolya (Pázmánd), Nyirő Gergő (Budapest), Oláh Róbert (Győr), Oláh Róbert (Pomáz), Dr. Olexa Tamás (Tárkány), Orosz Péter (Pécs), Osvald Arnold Viktor (Leányfalu), Oszkó Lászlóné (Budapest), Oszlánszky Gábor (Budapest), Pál János (Budakeszi), Pálfi Ivett (Nagykanizsa), Pálinkás András (Budapest), Pálinkás Zsófia (Budapest), Páll Péter Hunor (Budapest), Pálmüller Béla (Székesfehérvár), Pálosi Olivér (Budapest), Palotás Márk (Dunaharaszti), Pályi Gyula (Dunabogdány), Pandur Anett (Pécs), Papp Levente (Pécs), Pap Nándor (Esztergom), Dr. Papcsák Ferenc (Budapest), Papp Annamária (Kecskemét), Dr. Papp Barbara (Pécs), Papp Enikő (Budapest), Papp József (Sárvár), Papp László (Budapest), Papp Levente (Pécs), Papp Nelli (Budaörs), Papp Orsolya (Paloznak), Dr. Papp Zoltán (Kecskemét), Papp Zsolt (Budapest), Pappné Rozgonyi Gabriella (Győr), Parádi Zoltán (Budapest), Parlagh Ágnes (Budapest), Paróczai-Eisenbacher Tamás (Budapest), Pásztor Lajos (Békéscsaba), Pásztor Zoltán (Budapest), Patkós Miklós (Győr), Patonai Eszter (Győr), Dr. Pécsi Ágnes (Budapest), Péczely Lajos (Budapest), Perlaki Katalin (Budapest), Pesti Gábor (Budapest), Pestkörnyéki Kárpát Egyesület (Nagytarcsa), Péter László (Budapest), Pethő András (Budakeszi), Petrányi-Széll Rita (Budapest), Petrikó László (Tényő), Pichler György (Siófok), Pisch Ágnes (Budapest), Piukovics Dániel (Budapest), Piukovics Gábor (Mány), Plank Attila (Sződliget), Pócsi Imre (Pécsvárad), Pócsik Márta (Budapest), Podolyák Réka (Budapest), Pődör Sára (Vértessomló), Pogány Attila (Sáregres), Polgár Istvánné (Tab), Polka Lajos (Budapest), Pongrácz Ramóna (Budapest), Dr. Pongráczné Molnár Ildikó (Budapest), Pónya Petra (Budapest), Pónyáné Kalotai Henriett (Budapest), Porkoláb Magdolna (Etyek), Pósfai József (Győrújbarát), Posta Panka Rozina (Szekszárd), Pozsgai Andrea (Aba), Prettenthaler Júlia (Gödöllő), Priskin Győző (Győr), Prote Bt. (Salgótarján), Pumb Huba (Budapest), Pumb Szabolcs (Budapest), Puskorics Zoltán (Körmend), Rábold Gábor (Szeged), Rácz Kristóf (Budapest), Rácz Mária (Vácrátót), Rácz Nóra (Budapest), Rácz Péter (Szeged), Rácz Róbert (Budapest), Radics József (Porva), Ragó Ákos (Tahitótfalu), Rákász István (Budapest), Rakovics Judit (Bodajk), Rancea Alex Krisztián (Kolozsvár), Dr. Remetey-Fülöpp Gábor (Budapest), Dr. Riba András László (Budapest), Rodé Lajos (Várgesztes), Románia), Rónai Ágnes (Budapest), Rónai Dóra (Budapest), dr. Ronga Bálint (Dunavecse), Rosivall Ágnes (Budapest), Rosivall Balázs és Emma (Budapest), Róth Dániel (Budapest), Rozsnyai József (Budapest), Rupnik László (Budapest), Ruttkay M. Erzsébet (Budapest), Sáfrán Eszter (Csákvár), Sajti István (Budapest), Samu Nagy Cecília (Rád), Sándi Ákos (Csobánka), Sánta István (Dunakeszi), Sánta Nikolett (Hajdúböszörmény), Sátor Nóra (Budapest), Sayti Andrea (Budapest), Schinágel József (Érd), Schindele Antal (Székesfehérvár), Schliszka Csaba (Budapest), Schlotter János (Budapest), Dr. Schneeberger Csaba (Solymár), Schwarcz Gyula (Tök), Schäffer Ákos (Budapest), Schäffer Bálint (Pécs), Dr. Sebestyén Balázs (Zákányszék), SGV Építész Kft. (Nagyatád), Siba Henriett (Gödöllő), Siklós Ágnes (Budapest), Sikos Károly Álmos (Esztergom), Simkó Márta (Budapest), Simon F. Nándor (Budapest), Simon Orsolya (Eger), Dr. Simon Tibor (Budapest), Sipőcz Zoltán (Veszprém), Dr. Sipos I. Róbert (Budapest), Sisák István (Keszthely), Sitiung Bt. (Balatongyörök), Skonc Erzsébet (Tököl), Soha Tamás (Budapest), Sohár István (Érd), Solti János (Budapest), Sőnfeld Anna (Budapest), Soós András (Budapest), Soós Árpád (Vác), Dr. Soproni István Boldizsár (Budapest), Söptei Szabina (Budapest), Spontex Hollander Kft. (Győrszemere), Spotlight System kft. (Budapest), Dr. Sprőber Zita (Békéscsaba), Steiger József Csaba (Cegléd), Süveges Miklós (Csobánka), Szabadiné Kutas Emese (Esztergom), Szabadfalvi Ádám (Miskolc), Szabó Ágnes (Esztergom), Dr. Szabó Andor (Gyömrő), Szabó Andrea (Budapest), Szabó Csaba (Gödöllő), Szabó D. Zoltán (Kolozsvár), Szabó Emma Zsófia (Szada), Szabó Endre (Budapest), Szabó Gál András (Budapest), Szabó Gergely (Keszthely), Szabó István (Visegrád), Szabó Julianna (Debrecen), Szabó Julianna (Mikepércs), Szabó László Imre (Szeged), Szabó Lászlóné (Budapest), Dr. Szabó Mátyás (Szolnok), Szabó Péter (Székesfehérvár), Szabó Petra (Veszprém), Szabó Sándor (Budapest), Szabó Stella (Tatabánya), Dr. Szabó Zsuzsanna (Baja), Szabóné Csiszár Hajnalka (Záhony), Szádeczky-Kardoss Tamás (Budapest), Szakács Tünde (Fábiánháza), Szakolczai Istvánné (Kecskemét), Szakolczai Krisztina (Kecskemét), Szakonyi Gábor (Nagyatád), Szalai András József (Budapest), Szalai Istvánné (Piliscsaba), Szalai-Simkó Márta (Budapest), Szalay-Fegyver Erika (Karcag), Szalkai Tiborné (Szarvas), Szalóky-Hoffmann Csilla (Budapest), Szandányi Emese (Budapest), Szánthó István (Sopron), Szántó István (Gödöllő), Szanyi Imre (Budapest), Szarka Zsófia (Százhalombatta), Szász-Sikó Dalma (Vásárosnamény), Szatmári Ferenc (Budapest), Szatmáry Botond (Budapest), Szatmáry Eszter (Budapest), Szecsey Márton (Göd), Szegedi Gábor (Budapest), Szegner István (Budapest), Szeiertné Vámos Gabriella (Budapest), Székely Károly (Ludus), Székely Csaba (Budapest), Szekér Attila (Szentendre), Szekeres István (Kézdivásárhely), Szeles Szabolcs (Budapest), Széll Imre (Budapest), Szemán Richárd (Budapest), Dr. Szénás Attila (Dunaalmás), Szendrey Józsefné (Budapest), Szendrey Klíma Kft. (Budapest), Szenkovits András (Budapest), Szente-Varga Domonkos (Budapest), Szentendrey Géza (Szentendre), Szentendrey Péter (Szentendre), Szentpéteri Nóra (Dunakeszi), Szentpéteri Sára (Fót), Szép Tibor (Budapest), Széphalmi László (Győr), Szeverényi Máté (Budapest), Szigeti Ármin (Tárnok), Szigeti Ferenc Albert (Budapest), Szijártó András (Mende), Szíjjártó-Kovács Imola (Szigetszentmárton), Szilágyi György (Tököl), Szilágyi Petra (Taktaharkány), Szilágyi Zoltán (Budapest), Szili Annamária (Budapest), Szilvay Péter László (Esztergom), Szirányi Tamás (Szeged), Szládek Balázs (Budapest), Szlatényi Dóra (Jászberény), Szmodis István (Baj), Szőcs Csaba (Ecser), Szöllősy Márton (Tapolca), Szolnoki Béla (Mosonmagyaróvár), Szolnoki Dóra (Pomáz), Dr. Szombathelyi Vera (Balatonfűzfő), Szontaghné Mosoni Dóra (Budapest), Dr. Szőnyi Marianne (Budakalász), Szőr Gábor (Budapest), Szőr Levente (Verőce),  Sztellik Gergely Máté (Mogyoród), Szűcs Brigitta (Pilisjászfalu), Szűcs Erika (Szentendre), Dr. Szűcs György (Pécs), Szücs Péter (Százhalombatta), Szűcs Zoltán (Makó), Szűcs Zoltán (Veresegyház), Dr. Szűcsné Kerti Anita (Debrecen), Dr. Szük Tibor (Debrecen), Szukács Judit (Szedres), Szulyákné Kovács Mariann (Debrecen), Taba György (Székesfehérvár), Tajti Tibor (Dunaharaszti), Tajtiné Váradi Emőke (Budapest), Takács Bálint (Budapest), Takács Bánfay Mónika (Tárnok), Takács Gábor (Budapest), Takács László (Budapest), dr. Takácsik Zsombor Áron (Budapest), Takácsné Speck Judit (Szentendre), Takáts Margit (Verőce), Dr. Takáts Szabolcs (Pásztó), Tallér Gábor (Budapest), Tamás Miklós (Balatonfüred), Tamási Miklósné (Budapest), Tamásy Gábor (Göd), Tan-Szer PSB Bt. (Budapest), Tarján Ambrus (Budapest), Tarnóczy Mariann (Szentendre), Tasi Péter (Gomba), Tasnádiné Pál Julianna (Budapest), Téglás Anita (Sárbogárd), Temesi Ernő (Nagykovácsi), Tényi V. Gusztáv (Budapest), Tercskei Alíz (Pilisvörösvár), Tháler Györgyné (Budapest), Thurnay Barnabás (Pomáz), Tichy Roland (Budapest), Timár Dorottya (Budapest), Dr. Timár-Geng Anna (Mosonszentmiklós), Timár-Geng Anna (Mosonszentmiklós), TMK Consulting Kft. (Budapest), Dr. Toldi Éva (Debrecen), Toldi Ildikó (Vác), Tölgyesi Miklós (Budapest), Tolnai Attila (Isaszeg), Toman Péter (Budapest), Tömöry Bori (Budapest), Tompa Richárd (Hejőcsaba), Tompa Richárd (Miskolc), Tompa Richárd (Tiszakarád), Tompa Tibor (Gyömrő), Tompa Tibor (Zalaegerszeg), Dr. Torma Katalin (Budapest), Török Szilárd (Budapest), Tosics Iván (Budapest), Tóth András (Budapest), Tóth Beáta (Budapest), Tóth Csanád (Szombathely), Tóth Ferenc (Budapest), Tóth György (Szentendre), Tóth László János (Gödöllő), Tóth Márton (Mogyoród), Tóth Sándor (Debrecen), Tóth Sára (Budapest), Tóth Szabolcs Béla (Budaörs), Tóth Tamás (Zsombó), Tóth Tivadar (Tokod), Tóth Zsigmond (Gara), Tóth-Székely Florentina Katalin (Pilisszántó), Tóthné Nagy Apollónia (Tárnok), Tóthné Végh Márta (Dunaföldvár), Tóvári Balázs (Budapest), Trencsán Gábor (Budapest), Dr. Trencsán Gábor (Budapest), Tuka Nikoletta (Budapest), Tulman Renáta (Iharosberény), Turi Gergely (Csorna), Turi Lajos (Tát), Turtegin Elek (Budapest), Uherkovich Áron (Budakeszi), Ujfalusi Anita (Gödöllő), Ujfalusi Zsófia (Budapest), Ulrich-Ujfalusi Anita (Gödöllő), Unger Vivien (Ajka), dr. Unterberger Katalin Brigitta (Debrecen), Vágány András (Budapest), Vajda Katalin (Budapest), Dr. Vajda Péter (Pápa), Valasinyovszki István (Budapest), Vámos László (Nagytarcsa), van der Meer Ágoston (Budapest), Váradi Gábor (Budapest), Várady József (Budapest), Varga Dávid (Budapest), Varga Emőke (Győr), Varga János (Budapest), Varga Melinda (Budapest), Varga Róbert (Budapest), Varga Szandra Éva (Cegléd), Varga-Végh Anita (Miskolc), Várhelyi Eszter (Barcs), Várhelyi Lajos (Fertőhomok), Varju Katalin Ágota (Budapest), Varjú Zoltán (Vác), Várkonyi Gábor (Székesfehérvár), Várkonyi István (Budajenő), Vas Tibor (Eger), Vass Adrienn (Hosszúhetény), Vass Csaba (Budapest), Vass Gábor (Százhalombatta), Vass Zoltán (Budapest), Vaszi Éva (Budapest), Vaszics Martin (Baja), Vendégh Bálint (Budapest), Dr. Veres Anna (Baja), Vészi István (Budakalász), Vida Valéria (Százhalombatta), Vida Zoltán (Pécs), Dr. Vig András Gergő (Budapest), Vig Máté (Dorog), Vigh-Fekete Zsuzsa (Budapest), Vincze Kristóf (Pécs), Virág István (Albertirsa), Virág Katalin (Gyöngyöstarján), Visontainé Balla Ágnes (Szekszárd), Vlasits Géza (Budapest), Vonnák Diána (Budapest), Votisky András (Budapest), Wagner Viktor (Dunakeszi), Wehner Richard (Budapest), Weidlich László (Budapest), Werner Katalin (Budapest), Wichmann Ákos (Szentendre), Dr. Wimmer Károly (Baja), Zagyi Zoltán (Verőce), Zala Gábor (Budapest), Dr. Zámbó Gyula (Budapest), Zámbó Ügyvédi Iroda (Budapest), Zara Orsolya (Solymár), Zárdai Ügyvédi Iroda (Budapest), Závodi Miklós (Sorkifalud), Zeibig Márton (Budapest), Zeke Zsolt (Gyömrő), Zergi András (Pécel), Zetelaki Zoltán (Szentendre), Zöld-Szabó Andrea (Hajdúszoboszló), Zsély Anna (Budakalász), Zsigmond Makra (Sopron), Zsigmondy Szabolcs (Budapest), Zudar Blanka (Budapest)

A FÖLDGÖMB AZ EXPEDÍCIÓS KUTATÁSÉRT ALAPÍTVÁNY

Székhely: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
Adószám: 18200267-1-42
Bankszámlaszám: MAGNET Bank – 16200120-18539680
Törvényszéki nyilvántartási szám: 10.812
Nyilvántartásba vételi bejegyző végzés száma: 16Pk. 60189/2009/2

Adatvédelmi nyilatkozat

Kapcsolat

© A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány